E blog legelső bejegyzésében pontokba szedve felsoroltam, hogy – témahiány esetén – hogyan szoktam ihletet meríteni mások műveiből. (Az egyik pontot – azt, hogy hogyan írok „folytatást” valaki másnak a művéhez - a második blogbejegyzésemben bővebben is kifejtettem.)

Ebben a mostani (harmadik) bejegyzésemben pedig egy másik pontot fejtek ki, mégpedig azt, hogy hogyan szoktam „kifordítani” valakinek a művét (például egy mesét) teljesen az ellenkezőjére.

Nos, az egyik évben – ha jól emlékszem - a miskolci állatkert és talán a Csodamalom bábszínház közös irodalmi pályázatot írt ki, amely „A félreismert ordas” címet viselte, és olyan mesékkel lehetett pályázni, amelyekben a farkas jó szereplő. Erre én azt találtam ki, hogy nem szimplán egy új mesét írok a jó farkassal a főszerepben, hanem keresek egy közismert, régi, klasszikus, más(ok) által írt mesét, amelyben a farkas gonosz, és azt a mesét – a lehető legkevesebb változtatással (sőt, tulajdonképpen a fő cselekmény változatlanul hagyásával, egyszerűen a szereplők indítékainak megváltoztatásával) – átírom úgy, hogy a farkas jó szereplőként jelenjen meg benne.

Találtam is egy közismert mesét („A kismalac és a farkas” címűt), amely arról szól, hogy a farkas egyszer elmegy a kismalac házához, hogy megegye a kismalacot, de a kismalac nem ereszti be a házába. A farkas ekkor ravaszul hazudva kérlelni kezdi a kismalacot, hogy legalább az egyik lábát betehesse az ajtón, mert kint hideg van, és melegedni szeretne. A kismalac megengedi, hogy a farkas betegye egyik (majd lassan a többi) lábát. Amikor azonban a farkas már teljesen bent van a kismalac házában, rátámad(na) a kismalacra, de az résen van, és egy zsákot dob a farkasra, beköti a zsákot, kihúzza az udvarra és leönti forró vízzel, majd visszamegy a házába. Később a leöntött farkas – akinek a forró víztől még a bundája is részben kihullott - valahogy kirágja magát a zsákból, elmegy segítségért, és sok farkassal együtt visszatér a kismalac házához, hogy együttes erővel elkapják a kismalacot. A kismalac, ahogy meglátja a messziről közeledő farkasokat, gyorsan felmászik egy fára, és amikor a farkasok egymás nyakába mászva próbálják elérni (úgy, hogy a korábban forró vízzel leöntött farkas van legalul, ő tartja a többi farkast), akkor a kismalac elkiabálja magát, hogy „Forró vizet a kopaszra! – erre a legalsó, félig kopasz farkas rémületében elszalad, a többi farkas lepotyog a nyakából, így a kismalac megmenekül.

Nos, ez volt az eredeti mese. Én erre azt a kifordított történetet találtam ki, hogy a nagy kerek erdőben élő, jólelkű farkas, amikor megtudja, hogy nemrég az erdőbe költözött a kismalac, akkor úgy dönt, hogy meglátogatja a kismalacot. Ajándékként pedig a hóna alá csap egy üveg vadmálna-szörpöt, és elindul a kismalac házához, ami az erdő túlsó végén található. Ekkor már késő délután van, a kismalac éppen vacsorát főz. A házhoz közeledő farkas megérzi a finom vacsora illatát, és élvezettel szagol bele a levegőbe. Meglátja ezt bentről, az ablakon keresztül a kismalac, és rögtön azt gondolja, hogy azért jön a farkas, mert meg akarja őt enni. A kismalac gyorsan bereteszeli belülről a háza ajtaját, és a baráti látogatásra érkező farkas hiába zörget, a kismalac nem engedi be őt. A farkas arra gondol, hogy sebaj, biztos rossz napja van a kismalacnak, majd inkább eljön máskor, és most hazamegy. Azonban addigra beesteledik, lehűl a levegő, és a farkas a sötét hidegben egyedül mégsem mer hazaindulni (mint már említettem, a farkas háza az erdő túlsó végén, elég messze esik a kismalac házától). A farkas ekkor az ajtón keresztül kérlelni kezdi a kismalacot, hogy engedje meg, hogy a farkas legalább egyik lábát berakja az ajtón (így nem fázna annyira, és nem lenne egyedül). A kismalac látszólag enged a kérésnek, de amikor a farkas berakja az ajtón az egyik lábát, akkor a kismalac váratlanul egy zsákot dob a farkasra, aztán jól bekötözi a zsákot, kivonszolja az udvarra és (mivel azt hiszi, hogy a farkas az életére akart törni), leönti egy vödör forró vízzel, majd visszamegy a házába.

A farkas nagyon szenved a zsákban, nagy nehezen kirágja magát, és félig kopaszon/leforrázva hazaoldalog, otthon pedig ágynak esik. Pár nap múlva – amikor a farkas kicsit már jobban van – arra gondol, hogy biztos valami félreértés történt közte és a kismalac között, és úgy dönt, hogy megint felkeresi a kismalacot, hogy egy-egy pohár vadmálna-szörp mellett tisztázhassák a félreértést. Megint elindul a kismalac háza felé. A kismalac ekkor éppen a háza mellett, a kertjében szorgoskodik. Amikor meglátja, hogy messziről közeledik a farkas, akkor a kismalacnak már nincs annyi ideje, hogy beszaladjon a házába, hanem helyette gyorsan felmászik a kertjében lévő fára – megint azt hiszi, hogy a farkas meg akarja enni őt. Közben odaér a farkas, és csodálkozva látja, hogy a kismalac fent van a fa tetején. A farkas rögtön arra gondol, hogy a kismalac talán meg akarta metszeni a fát, de fent ragadt a fa tetején, és most nem bír lejönni.

A farkas úgy dönt, hogy megpróbál segíteni a kismalacon: gyorsan elszalad, hogy idehívja a farkasrokonokat és farkasbarátokat, hogy segítsenek leemelni a szerinte szerencsétlenül járt kismalacot a fáról. Kisvártatva jönnek is a farkasok. Hősünk, a korábban leforrázott, félig kopasz farkas – mint a legerősebb közülük – legalulra áll, bakot tart, és a többi farkas őrá kapaszkodva próbálja leemelni a kismalacot a fáról. Már majdnem elérik a fa tetején a kismalacot, aki csak annyit lát fentről, hogy egy csomó farkas összegyűlt alatta, és a mancsukat nyújtogatják érte. Persze, a kismalac azt hiszi, hogy a farkasok meg akarják enni. Egyszerre csak a kismalacnak mentőötlete támad: elkezdi hangosan kiabálni, hogy „Forró vizet a kopaszra!”. Erre a szerencsétlen, legalul álló, félig kopasz farkas annyira megijed, hogy ugrik egyet, majd elszalad. Az eddig a nyakában álló többi farkas pedig mind lepotyog a porba. Elmegy a kedvük attól, hogy megpróbálják megmenteni a kismalacot, és inkább elmennek ők is. Amikor a kismalac egyedül marad, szépen lemászik a fáról, és folytatja eddigi életét.

Nos, az én „kifordított” mesém szerint eme félresikerült baráti látogatások miatt van az, hogy a kismalacok még manapság is nagyon félnek a farkasoktól, pedig azok csak barátkozni szeretnének velük.

Mint már említettem, az én „új” történetemben szinte teljesen ugyanaz történik, mint az eredeti mesében (vagyis a cselekmény majdnem változatlan), csak nálam a farkast a jóindulat vezérli (az eredeti történettel szemben) – viszont így azért teljesen más (az ellenkező) megvilágításba kerülnek a két történet egyébként majdnem teljesen azonos eseményei! :)