Ha (újra)kezdő, netán (kevésbé) sikeres, esetleg már kiégett írók/költők vagyunk (vagy legalábbis azok szeretnénk lenni), időnként előfordulhat, hogy semmi ötletünk sincs, hogy mit írhatnánk, költhetnénk (a pénzünkön kívül).

Ilyenkor jól jöhet, ha másokból/-tól merítünk ihletet. (Most nem arra gondolok, amikor mások ötletét egy az egyben pofátlanul lenyúlva, a saját nevünket az ő írásbeli produkciója alá firkantjuk, vagy az éppen divatos trendeket meglovagolva – más címmel ugyan, de – elkészítjük napjaink ezredik vámpíros/sci-fi/stb. történetét.)

Nem, mi csináljuk másként!

Mivel a neten sok olyan írástechnikát oktató blogot olvastam, ahol a szerző mások (rendszerint híres külföldi vagy hazai írók) tanácsait továbbítja a kezdő(bbe)k számára (és mélyen hallgat arról, hogy személy szerint ő maga hogyan és mit alkot), ezért most úgy gondoltam, hogy leírom, hogy én hogyan csinálom, vagyis, hogy én hogyan szoktam ihletet meríteni másokból/-tól.

Folytatások, variációk, kifordítások, paródiák, anekdoták, kerettörténetek és továbbgondolások megírása:

1.,

Egyszer a Vylyan pincészet kiírt egy irodalmi pályázatot, amelyre egy új mondát kellett kitalálni egy régi (mások által kitalált) monda szereplőinek újbóli felhasználásával. Én erre azt találtam ki, hogy nem egy teljesen új történetet írok a régi szereplőkkel, hanem egyszerűen folytatom az eredeti mondát pontosan ott, ahol az eredetileg véget ért, tehát elkészítem a monda „második részét” vagy folytatását. Természetesen a művem elején (a bevezetőben) feltüntettem, hogy az írásom ama eredeti monda saját kútfőből alkotott folyatása, meg sem próbáltam a teljes történetfolyamot saját alkotásnak feltüntetni.

2.,

Amikor gyerek voltam, akkor ment – nagy sikerrel – a tévében a „Magnum” című tévéfilm-sorozat, Tom Selleck-kel a főszerepben. Erre emlékezve egyszer, egy irodalmi pályázatra kitaláltam egy filmjelenetet, ami akár benne lehetett volna az adott sorozatban. A jelenetemben a szereplők pont úgy viselkednek, úgy beszélnek, mint ahogy a sorozatban szoktak, tehát e történetem akár valós filmjelenet is lehetne (de nem az). Teljesen az én agyszüleményem a jelenet cselekménye és a benne szereplők szövege, de (talán) minden része illeszkedik az eredeti filmhez. Itt is fontos, hogy nem próbáltam meg úgy feltüntetni, mintha én találtam volna ki a jelenet főszereplőjének figuráját és környezetét.

3.,

Az egyik évben egy budai cipészet – a Zeusz papucsa Bt. – pénzdíjas irodalmi pályázatot írt ki. A feladat az volt, hogy találjunk ki egy történetet, ami Zeusz papucsáról (vagyis egy korábban nem létező, csak a cipészet alapítója által kitalált dologról) szól. Én kilenc különböző történetet találtam ki és küldtem be erre a pályázatra – mind majdnem ugyanazt a címet viseli, de semmi másban nem kapcsolódnak egymáshoz. Itt tehát megtettem címnek a pályázatot kiíró cég nevét („Zeusz papucsa”), és több, egymástól teljesen eltérő történetet (variációt) alkottam hozzá.

4.,

Nemrég az Origo blogszolgáltatása, a Reblog útjára indított egy blogbejegyzés-versenyt (a Reblog Sprint-et), amellyel kapcsolatban kéthetente megadnak egy egyszavas témát, amelyhez kapcsolódóan kell írni egy blogbejegyzést, amely részt vesz a versenyben. Ezzel kapcsolatban több különböző próbálkozás után ráálltam egy sorozatra: az egyik blogomon olyan rövid történeteket írok, amelyeknek a lényege mindig ugyanaz: „a feleség közvetlenül vagy közvetetten megöli a férjét, de nem bukik le” – azonban az elkövetés módja mindig más (és természetesen az adott minikrimi többé-kevésbé kapcsolódik a blogbejegyzés-verseny éppen aktuális témájához). Itt tehát azonos lényegű, műfajú, de mégis egymástól különböző történeteket írok egy-egy előre megadott témához igazodva.

5.,

A Kalocsai Néplapban néha megjelenik (több, más jellegű dolog mellett) egy-egy képregényem. Ezekhez úgy gyűjtök ötletet, hogy időnként átfutom a neten az egyik hírgyűjtő oldal híreit (pontosabban azok címét). Ha valamelyik hír címével kapcsolatban eszembe jut valami vicces(nek szánt) dolog, akkor az egyik képregényszerkesztő weboldal segítségével (pld. az ott szereplő figurák felhasználásával) készítek egy „hír-képregényt”, amely úgy néz ki, hogy két szereplő (egy magas, vékony és egy alacsony, köpcös) három képregénykockán keresztül mond valamit egymásnak az adott hírrel kapcsolatban. (Azt hiszem, ilyen lehetett annak idején a „Hacsek és Sajó” színpadi jelenetsorozat.)

A fentihez hasonló dolog, amikor például egy valós (az orosz-ukrán konfliktusról szóló) hír alapján egy (komoly) novellát írtam, amely részben valós, részben kitalált dolgokat tartalmazott.

6.,

A Reader’s Digest magazin egyszer egy anekdotapályázatot hirdetett: rövid, valós, de vicces eseteket kellett beküldeni az életünkből. Én akkor kb. másfél évig gyűjtöttem a család (főleg az egyik húgom) elszólásait, vicces megnyilvánulásait és végül 102 db anekdotát küldtem el a magazinnak (amelyből kettőt vásároltak meg tőlem). Szóval, témahiánnyal küzdő íróknak ötletet adhat a saját családi életük is.

7.,

Egyszer, az egyik irodalmi pályázatra egy olyan rövid pályaművet készítettem, amely Petőfi Sándor lehetséges gyermekkorát elevenítette meg: azt, hogy szerintem hogyan – és miről - beszélhetett az édesanyjával. (A szöveg érdekessége, hogy csak a végén derül ki, hogy kik beszélgetnek.) Tehát egy írónak témát adhat az is, ha elképzeli egy híres ember életének egy részletét (lehetőleg úgy, hogy az passzoljon az adott emberhez, legyen egy olyan „ez is megtörténhetett volna X.Y.-nal” történet).

8.,

Az egyik évben – ha jól emlékszem - a miskolci állatkert és talán a Csodamalom bábszínház közös irodalmi pályázatot írt ki, amely „A félreismert ordas” címet viselte, és olyan mesékkel lehetett pályázni, amelyekben a farkas jó szereplő. Erre én fogtam egy régi, már létező, nem általam írt mesét („A kismalac és a farkas” címűt), amelyben a farkas rossz szereplő volt, és a cselekmény – vagyis a történet – változatlanul hagyása mellett, kizárólag az indítékok szerepeltetésével/megváltoztatásával készítettem egy olyan mesét, amelyben a farkas (is) jó szereplő. Magyarán: kifordítottam (az ellenkezőjére fordítottam) egy már meglévő történetet. Természetesen a művem elején feltüntettem, hogy az írásom egy mások által írt, közismert mese kifordítása.

9.,

Egyszer olyan ötletem támadt, hogy egy-egy hazai együttes számai alapján készítek egy-egy musical-vázlatot. Egy együttes minél több dala – egy musical. (Lelki szemeim előtt az ABBA együttes dalaiból készült „Mamma mia!” állt mintának.) Bizonyos kötődések miatt a Bon-bon és a Hooligans együttes dalaihoz írtam (két, illetve egy) kerettörténetet. (Ők persze nem tudnak róla). Igyekeztem úgy szőni a cselekményt, hogy minél több szám passzoljon egy-egy történetbe, ne lógjon ki nagyon egyik sem, mégse legyen egysíkú a sztori. (Valami miatt úgy érzem, hogy a Bon-bon esetében ez jobban sikerült, de élesben nincs letesztelve egyik musical-kerettörténetem sem.)

10.,

Pár évvel ezelőtt slágerparódiák készítésébe is belevágtam: magyar együttesek magyar nyelvű dalainak egy-egy (esetleg több) versszakát írtam át hangzásban hasonló, de mégis teljesen más értelmű szövegre. (Például egy-egy eredetileg nyári dalt „téliesítettem”.) Ezek közül a legbüszkébb az Edda Művek egyik számának átiratára vagyok, ahol is egyetlen betű átírásával rögvest őszi/téli dalt tudtam varázsolni az egyébként teljesen másról szóló számból…

11.,

Nekem témát szokott adni az is, ha megfigyelek másokat (nem csak családtagokat, hanem munkatársakat, idegeneket is). Így született az alábbi szösszenetem a nőkről: 

NŐ

Beszél, beszéltet,

tereli a figyelmet

magáról, magára.

+1.,

Végül: ha végképp nem jut eszünkbe semmi, amiről írhatnánk, akkor tegyük azt, amit most én: írjuk meg másoknak, hogy régebben (amikor még volt ihlet) mi miről szoktunk írni...:)